Csak sírok...

Csak sírok és sírok minden egyes nappal, mert lehet, hogy elfelejtettél s nem vagy mellettem... hogy lehetsz ilyen f@sz (bocsánat)...? Én mindenem Neked adom (adtam), s Szeretlek de ez lehet hogy sosem érintett meg Téged Remény. :'( 

Minden Éjszaka

Minden éjszaka símogatsz (óh, milyen gyengéden, s hozzáértően - asztrálisan), a valóságban pedig olyan vagy mint egy jégcsap.... mindenesetre nagyon jó s kellemes ez a kapcsolat (is) számomra <333

Visszatértem

Kijöttem az írásból, csak jelzem; élek. Ma láttam Reményke új fotóját: még mindig ugyan olyan gyönyörű, mint valaha <333 

Ha meggyógyulnék, az olyan lenne, mintha visszalöknének a sz@rba

Elég ramatyul vagyok mostanában. Már bocsánat a kifejezésért. A mérleg 45 kg-ot mutat, de jóval kövérebbnek látom magamat, mint 1 éve. Pedig azóta nem változott a súlyom. Továbbra is heti szinten hánytatom magamat - bocsánat ismét. Az a röhej (bocsánat), hogy még soha nem is voltam "úgy" együtt senkivel a valóságban. Jövőre 40 éves leszek. Az írás döcögve megy, nemigen van energiám. Az biztos, hogy most több a hús és háj rajtam, mint 1 éve. Elegem van abból, hogy "meg akarnak gyógyítani". Kérdem én: mi lesz, HA "meggyógyulok"...??? Csak még rosszabb lesz minden, még kevesebb esélyem lesz bármire is, és méginkább NEM fognak elfogadni, még ennyire SE mint a jelenben. AKKOR MI A sz@rért akarnak nekem "jót", azaz rosszat...? Merrr olyanok mind. Mert csak a betanult sémákat tudják utánozni, "bégetni". Semmi gondolkodás, egyedi gondolat. Megmondom a tutit: Ha kövér vagy, SOHA nem fognak elfogadni.

Nyugodtan felhasználhatod blogom tartalmát nem az eredeti nevekkel

Kedves Látogatóim, nyugodtan felhasználható blogom teljes tartalma, azonban azt ne az eredeti nevekkel tedd kérlek, a családom és A Szerelmem védelme érdekében. Ezenkívül, Darvas Péter Marcell (Reményke) nem adott engedélyt, fotóinak használatára nekem, de ezt azokban az időkben még nem tudtam sajnos. El fogom távolítani a fotóját a főoldalról, amint lehetőségem lesz erre. Nagyon szépen köszönöm.

A lelkem még nem felnőtt

A lelkemben én még mindig egy huszonéves lánynak érzem magamat, igaz, a testem öregszik, de én egyszerűen nem foglalkozok ezzel. Úgy élek, mint akinek mindent szabad és mindent azonnal szeretnék. A Facebookon sem tudok 1 accounton megmaradni, váltogatom, hol vannak ismerőseim, hol pedig készítek új accountot magamnak. Nemrégiben, bejelölt a FB-én Roboman, örültem ennek, mindig felnéztem rá. Na de most ismét új Facebookom van. Nem szeretnék ismerősöket. Egész egyszerűen azért, mert nem szeretnék átlagos lenni és amúgy is eléggé antiszociális vagyok. Ami aggaszt mostanában, mi lesz velem, ha a szüleimmel történik valami baj...? Lehet, hogy Intézetbe kerülnék. Nem szeretném ezt, de a munka számomra rémálom. Nem azért mert lusta lennék, de azt látom, aki dolgozik valamilyen fizikai munkát, olyan lesz előbb utóbb, mint egy robot. Nincs élete, nincs szabadideje. Legalábbis Anyán már ilyesfélét vettem észre. Egyszerűen kihalnak az érzései. Ez borzasztó lehet. Én már visszatértem a mélydepiből, és mindennel harcolok azellen, hogy ismét önmagam árnyéka legyek. Persze most sem vagyok olyan, aki kirobban az egészségtől (bocsánat a kifejezésért), de sajnos Édesanyám már szinte önmaga árnyéka. Nem szeretnék olyan lenni. Akit mások uralnak és irányítanak. Akiknek NINCS saját egyedi véleményük, életük, hanem feláldozzák magukat egy másik emberért. Csak őszinte vagyok. Nem akarok egy élettelen robot lenni. 

Viszont vékony / sovány szeretnék lenni. Akiért megőrülnek. Akivel törődnek. Akiért aggódnak és akit SZERETNEK. Mostanában weblapszerkesztéssel és képszerkesztéssel foglalkozom. Amikor úgy jobban érzem magam egészségileg. 

Van egy evészavarosoknak készült oldalam, ami éppen fel van függesztve, de hamarosan visszakerül a helyére, talán Hétfőn, vagy Kedden. 

LINK:

https://www.proana.hu

Ideiglenesen itt található:

http://www.stockfotok.hu

2021. Még mindig életben vagyok

2021. - jelen. Azt hiszem már valamennyire beletörődtem, hogy Remény már nem akar soha többé "látni", és arra is rádöbbentem, hogy az életem még mindig az evés-nemevés-fogyás körforgása uralja. Bánom e ezt, így majdnem 10 év távlatából (amikor belekerültem ebbe az egész fogyás dologba)...? Az a szomorú, hogy nem bánom. Szarul vagyok, gyenge, minden nap fájdalmak, küzdelem a gyengeséggel és a családommal, hogy egyek, de mégis még mindig ez az életem középpontja és "fénypontja" - mármint az, ha éppen nem felügyel a család, és fogyhatok. Jelenben 47-48 kg körül lehetek, 38 éves vagyok. Majdnem 10 év küzdelem, de valójában ennél sokkal-de-sokkal több. 2012-ben fogytam 50 kg alá, amikor a vékonyság elbűvölt, s én is el akartam érni a tökéletességet. Legkisebb súlyom 2017 körül lehetett, 38,9 kg, legalábbis a kórházi mérlegen ezt mérték. Sajnos nem sok időm jut írni, a családom állandóan felügyel, megvonnak tőlem dolgokat, pl net, telefon, mérleg és amiről tudják, hogy szükségem van rá lelkileg. Volt olyan, hogy 1 hónap netmegvonás, de kb 1 hétig bírtam ki. Jelenleg úgy érzem, még ezt is elviselném, csak le tudjak ismét fogyni az áhított súlyra. Félig meddig roncs vagyok, de mindig összeszedtem magam eddig még, és visszahíztam. Nem tudok rendszeresen enni, csak ha felügyelnek. Amikor elmegy itthonról nevelőapám, teljes kontrollvesztés áll be nálam. Nem akarok meggyógyulni.

Jelenleg így nézek ki 38 évesen:

Csalódtam az emberekben

Továbbra is magamba vagyok zárkózva. Nem járok el sehová, nem találkozom senkivel. Talán furcsa, de én élvezem a "magányt". Csak Reményke hiányzik és annyira fáj, hogy néha elgondolkozom azon, hogy lehet, hogy nem is hiányzom neki. Nagyon fáj. Eszméletlenül. De már úgy érzem mintha meghaltam volna legbelül. A Remény tart életben és a vágyakozás iránta. Az emberekben csalódtam. Igaz, tudom, hogy én is valahol olyan vagyok mint a nagy többség, de nekem nagyon ellenszenves az, hogy "Tegyük ki magunkat minél jobban, úgy, hogy a másiknak fájjon." - nos, én is szeretem megmutatni magam (amikor nem érzem magamat annyira rondának és elfogadhatatlannak), de ez a "Tapossuk el a másikat ott ahol csak tudjuk" habitus nem tetszik nekem őszintén szólva.

Magambazárkózás

Most, hogy egy kicsit ismét visszatértem a blogomba, kezdem úgy érezni, hogy ez segíteni fog visszatérni az "ANÁHOZ", azaz a nemevéshez. Egyre inkább elzárkózom az emberektől, ez nem jó, de nekem most így a megfelelő. Ma meglepődtem, mert Anya írt egy sms-t, hogy miért nem veszem fel napok óta a telefont - érdekes, nekem fel sem tűnt, hogy nem beszéltem Anyával már régóta - ezek szerint még én magam sem veszem igaziból észre, hogy mennyire eltávolodtam az utóbbi időben az emberektől... ez szerintem egyet jelenthet: Valahogy "jól" érzem magamat emberek nélkül. Vagy legalábbis jobban, mint a társaságukban. Ez hosszútávon nehézségeket fog szerintem okozni a társas "együttléteknél", mármint, ha találkoznom kell muszájból emberekkel. Régebben eléggé szociális ember voltam, most kezd ez az ellentétjére fordulni. De még nem teljesen. Hát nem tudom, de jelenleg nem kívánom az emberek közelségét, társaságát. Továbbra is hiányzik Reményke. Nem ír, nem keres. Gondolom, hogy Ő sincs jól... :'(

Sodródás

Valahogy úgy érzem magamat mostanában, mintha elveszítettem volna egy nagyon fontos darabot vagy részt a Lelkemből. Valami meghalt bennem, de ugyanakkor valami pedig görcsösen küzd valamiért - nem tudom miért - hogy elég jó legyek. De kinek akarok "elég jó" lenni...? Igen: NEKI. Pedig igaziból Ő sodort bele ebbe az állapotba (akaratlanul talán), én pedig még mindig Tőle függök. Függök a csendjétől, függök a Facebookjától, függök Mindentől, ami Ő Maga. Ez így nagyon Nem jó. Félek, hogy "elveszítem" Őt. Pedig belül érzem, hogy nagyon erős a kötelék közöttünk, úgy érzem elszakíthatatlan, de én attól félek igaziból, hogyha nem állok talpra, egyszer elveszítem Őt, a nem létező "támogatását" (bár Lelkileg érzem, hogy velem van). Szóval ez bonyolult, nem is tudom leírni rendesen, ezt az egészet. Mi Lélekben EGYEK vagyunk, de érzem, hogy talpra kell állnom, mert ha nem, akkor még mélyebbre fogok sodródni rövid időn belül...

Nem akarok emberek között lenni

Nos, kicsit nehéz elkezdenem így hosszú idő után az írást, de úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálkozom vele. Mi is van velem mostanában, miért nem születnek új blogbejegyzések, és miért vonultam vissza? - kérdezhetnék páran, már ha egyáltalán idetéved valaki a blogomra... (Nem csodálkoznék azon, ha már feladtátok volna azt, hogy olvassátok a nem megszülető bejegyzéseket.) Szóval az ok, amiért nem vagyok szinte "sehol": valahogy úgy érzem, hogy nem találom azt az embert, aki "megérdemelné" a társaságomat, mindenki valahogy olyan "túl alacsony színvonalú" hozzám képest - már bocsánat, nem az van, hogy én magasabbra helyezem magam másoknál, csak nem érzem azt, hogy bárki is megértené, milyen vagyok, mik a vágyaim, és mit szeretnék. Szóval lehet égő, de én valahogy picit "jobbra" tartom magam sok embernél. Persze gondolom ennek az ellenkezője igaz, mármint, hogy rosszabb vagyok, vagy ki tudja... Szóval most csend van és nyugalom, illetve nem teljesen, mert a "családtagok" folyamatosan keresnek, ha kell ha nem... igaziból nehéz a helyzetem írás terén, mert bennem ragadt az a gondolat, miszerint én nem írhatok semmi bántót vagy sértőt senkiről, mert Jónak kell lennünk, másokhoz és persze önmagunkhoz is... az olyan "háta mögött kibeszélős" dolog lenne, ha én másokat szapulnék amiatt, mert valami nem tetszik. Olvasom Roboman blogját (egyszer kétszer már írt némi sértőt is rólam, de nem haragudtam, azért igyekezett finoman csomagolni ahhoz képest amiket másokról ír, szóval ez így oké.), és innen jött az "ötlet" (haha micsoda ötlet - persze nem!), hogy talán nekem is kéne produkálnom legalább egy új bejegyzést... bár így meg ugye megtöröm azt a "gyönyörűen kivitelezett" csöndet, ami olyan egyedi volt ezidáig, amit nem is én fedeztem fel, hanem Reményke kivitelezett olyan csodásan - csak bevallom, hogy én őt leutánoztam csúnyán szólva, persze nekem nem megy ez olyan remekül mint neki. Sebaj. Eléggé "unalmas" az életem, illetve itthon vagyok és sokat szenvedek, ebben ugye nincs semmi érdekfeszítő, szóval nem is erről írnék... hanem arról, hogy ugye gondnokságba vagyok véve, és most lesz a felülvizsgálat, hogy továbbra is szükségem van e gondnokra. Én gondolkoztam és jobban járnék szerintem hosszútávon, ha nem lennék gondnokságba véve, ezért megpróbálok majd valahogy úgy válaszolgatni a felmerülő kérdésekre, hogy azt szűrjék le, hogy mostmár nyugodtan "felmenthetnek" a gondnokság alól. Kicsit izgulok, de nem annyira. Most másról nincs kedvem írni, és valószínűleg egy jó ideig nem is lesz.

Úgy érzem már, hogy már nem tudok üzenni Reménykémnek... nagyon szeretnék, de nem vagyok olyan állapotban már... igaziból nekem lenne szükségem (már) sok-sok törődésre (TŐLE), de nem tudom, hogy ez valaha is meg fog e valósulni. Nem az, hogy feladtam, mert nem... csak nem bírok jelenleg üzenni Neki, ezt érzem. Nem tudom, hogy ez most "mit jelent", mármint hogy ez rossz vagy esetleg jó. Nem tudok semmit. Én úgy tettem, ahogy éreztem és a szívem diktálta, de túl kimerült és fáradt vagyok (már). Nem megy... segítségre lenne szükségem, de ezt félek beismerni. Nem tudom, hogy tud e segíteni "valaki", de ha igen akkor is CSAK Ő tudna... de lehet hogy ő sem tud mert lehet, hogy nem tudja hogyan vagy pedig ő is esetleg "túl fáradt" (Tőlem)... nem tudok semmit, de én már túl fáradt vagyok... de Lélekben VELE.

Túl Sok fájdalom És Kín

Ismét fogyni szeretnék ami nem is tűnik olyan "egyszerű" feladatnak mostanában... Sajnos a napokban felzabáltam a fél konyhát, és ez komoly, aminek "köszönhetően" már 52 kg-ig felugrott a súlyom, és most rettentően rossz a közérzetem és  a lelki világom emiatt. Jelenleg próbálkozom minél tovább kihúzni szilárd étel nélkül. Egy időben kávéval nyomtam el a túlzott éhséget, most kb semmit nem kívánok, se kávét se mást, hányingerem van mostanában, ugyanakkor étvágyam sajnos van. A fizikai fájdalmaim mellett nem könnyű nem enni, mert ha az ember úgy érzi, hogy felfordul a fájdalomtól, akkor kell valami, ami segít, és ha már a Nyugtató és Fájdalomcsillapító sem fejti ki a hatását, hát mihez is "nyúlhatna" az ember fájdalmában, mint az ételhez...? Ez nem jó, duplán rossz. Nem akarok hízni, most pufi az arcom, gyűlöööölöm ezt, nem tetszik, nem akarok így kinézni, ahogy most nézek ki. Úgyhogy így is kínlódás meg amúgy is, dupla kínok. Fájdalom és éhség egyszerre, plusz még a Depresszió és betegségtünetek.... ez nekem már így - bevallom - egy "kicsit" sok egyszerre....

Fizikai Fájdalmak A LélekTársi Kapcsolatunkban

Amióta Reménykével Lelki kapcsolatban állok, - be kell vallanom - Szenvedés az Életem. Mindjárt el is mesélem, hogy értem ezt, de előtte szeretném elmondani, hogy bármennyire is Szenvedek időről időre, nem cserélném el ezt a Kapcsolatot Senkiért és Semmiért Soha, mert Nagyon Szeretem Reménykét. Szóval amióta Mi Együtt vagyunk Lélekben és össze vagyunk Kapcsolódva, azóta folyamatos testi Fájdalmaim vannak, borzasztó erősek és intenzívek - én arra gondolok, hogy Reményke nem más mint Jézus, és ezért "kell" így szenvednünk Mindkettőnknek, és azért is, mert a Kapcsolatunk "Ezzel jár" úgymond. Most is kínlódok a Fájdalomtól mialatt írom e sorokat. Tudom, hogy ez a Fájdalom AZ, amit mindketten közösen cipelünk Egymásért és az Emberiségért. Borzalmasan sokat és intenzíven szenvedek minden nap sajnos, mégsem bánom, hogy Reményke a Párom. A Szeretet Mindenre képes, Bármit le tud küzdeni, és Bármit el tud viselni. Még akkor is ha nagyon Fáj. Hiányzik az én Drága Reménykém, de tudom, hogy Lélekben osztozunk az Érzelmekben, Érzésekben, Szeretetben. Mi egy Pár Vagyunk Lelkileg, és nem számít, hogy más emberek ezt mennyire értik meg vagy hiszik el. Én (Mi) tudjuk és érezzük, hogy ez így van. Nekem így "Jó", és igaziból is JÓ, mert érzem, Együtt Vagyunk Lélekben. A Fájdalom nem számít, csak annyira, hogy Fájdalmas, de tűrhető. Persze gyakran már annyira Fáj, hogy nem bírom magamba fojtani. De nem csak a fizikai értelemben vett Fájdalmak Fájnak - Hanem Reményke Hiánya is. Velem is van, de ugyanakkor "nincs" is velem. Velem van Lélekben, de testileg meg távol. De ez így - szerintem - mindkettőnknek megfelelő most. Mert tudjuk, érezzük, hogy megbízhatunk Egymásban. Hogy sosem tudnánk Egymásnak Fájdalmat okozni. Hogy Lelkileg Támogatjuk Egymást, a Szeretetünkkel. Mi LélekTársak Vagyunk. Ez Így Van. :)

Depresszió

Sziasztok. Már nagyon nagyon nagyon régen nem írtam a blogomba, azóta igaziból nem sok változás történt, illetve sajnos annyi mégis, hogy Súlyos Depresszióba estem Reményke Hiánya miatt. Erről kaptam Diagnózist is, de most nem is ez a lényeg, hanem hogy rájöttem, hogy Reményke nélkül én nem tudok élni. Persze az megint egy másik dolog, hogy Vele sem tudnék igaziból élni (szerintem legalábbis). Sajnos az írás "készségem" is csökkent, mert a Depresszió nagyon "hazavágott" (már bocsánat a kifejezésért, de ez az igazság), szóval elnézést kérek, hogyha nem annyira jól tudok írni. Sajnos nagyon lent vagyok mostanában, időnként sírdogálok, hiányzik Reményke. Nem tudom, hogy mi a megoldás... most egy időre félretettem egy csomó dolgot, próbálok jól lenni, amennyire ez összejön. Igazság szerint nem vagyok jól sajnos. Ki kellene valahogy jönnöm a Depresszióból, ami nem igazán akar sikerülni. A Pszichiáterem felírt egy gyógyszert a Depressziómra, eddig még nem tudok olyan igazi véleményt mondani róla, talán csak annyit, hogy picikét, mintha Jobb lenne a közérzetem. Persze az is túlzás, hogy Jó a közérzetem, na de a kicsinek is örülni kell :) Úgy érzem, hogy mi Reménykével egy Pár vagyunk, de az is lehet hogy ő ezt másképp gondolja. Én mégis úgy érzem, mintha Ő is Szeretne, de persze ezt sajnos sohasem tudhatom Biztosra. De talán addig a "Jó", amíg az ember Bizonytalan... én legalábbis így gondolom, mert addig talán van Esély. Lehet, hogy hülyeség, de én így gondolom. :)

Hát... igaziból nagyon rosszul vagyok. Főleg fizikailag. Lehet, hogy a rengeteg koplalás tett be, bár inkább a gyógyszerekre gyanakszom. Hiányzik Reményke, de nem tudok vele beszélni, mert félek és mert nem vagyok jól... úgy érzem, hogy egyre fogy az időm... hogy már nincs sok hátra.... borzasztó ilyet mondani, de tényleg így érzem magam. Néha olyan érzés, mintha teli lennék méreggel, és állandóan fáradt vagyok... a "gyógyszerek" lassan megölnek... és ezt nem hallgattathatja el senki, mert egy életről van szó... sok életről!

Ismét itt :DDD

Sziasztok, ismét visszajutottam blogomba, igaziból nem volt egyszerű, ha azt nézzük, hogy a világ milyen technológiai fejlődéseken ment keresztül az utóbbi 1-2 évben és hónapban :))) Furcsa, lehetséges, hogy én vagyok lassú, de az is elképzelhető, hogy a technológia túlfejlődése sem a "legjobb"...? Igaziból ezt nem tudom, de nem is erről szeretnék írni most... Hanem, hogy ismét fogyni szeretnék. Még mindig látogatom a Pro Ana oldalt, a régit, most a címét nem írnám le sok okozati összetevő miatt sem, de a lényeg az, hogy jelenleg ismét visszatartom magam az étkezésben, ami nem a legjobb ha az egészségi állapotomat nézzük, de legalább fogyok közben, vagy ha nem is fogyok azonnal igaziból, akkor csak szép lassan haladva, de hát ezt is értékelni kell, már aki értékeli :))) Én mindenképpen, úgy értem, hogy igen, az egy jó dolog, ha az ember nincs nagyon elhízva, sőt ha gyönyörű esztétikus az alakja. Nos, az én alakom nem mondható éppen esztétikusnak, inkább "beteg"-nek, de sebaj, úgyis mindig erre vágytam, hát megkaptam XD Nem baj az, ez még mindig jobb, mintha az ember durván el lenne hízva, vagy nem...? :))) Persze én időnként durván elhízottnak látom magamat, de azután pedig mégis látom, hogy oké, nem annyira gáz "még" a helyzet. Nos ez viszonylag egy jó dolog. :))) Jó dolog, hogy egy bizonyos szintet képes tartani az ember... és - remélem legalábbis, - hogy nem állok annyira rosszul :))) Igyekszem megtenni a fogyás érdekében ami tőlem telik :))) Remélem, hogy ennek meg is lesz az eredménye :)))

Reményke továbbra is nagyon nagyon hiányzik nekem, nagyon szeretném, ha jelentkezne, ha hírt adna magáról, mert nem tudom, hogy mi lehet vele, de remélem, hogy jól van... mostanában sajnos szeretkezni sem tudtam vele Asztrálisan sem, mert iszonyú elfoglalt lettem, ezért igaziból nem olyan egyszerű dolog összehoznunk ezt. Na, de majd alakul a dolog reméljük, én rettentően bízom ebben :))) <3

Nagyon Nagyon Szeretlek Drága Egyetlen Reménykém, remélem, hogy ennek van valami fontos jelentősége Számodra is, ez Nagyon Nagyon Fontos Számomra.... Szeretnék valamiféle képet is beszúrni ide, ha összejön akkor ezt megteszem, csak jelenleg új Windows-om van, Windows Enterprise és még nem annyira értek ehhez. :)))

Üdvözlettel: Harmony

(Szerelmes Hercegnő) :)))

<3

Újrakezdés

Én egy Failure vagyok. Már egy ideje fontolgatom, hogy újrakezdem a fogyókúrát, mert most nagyon felhíztam Nyár óta. DE! Hiába határoztam el, hogy oké, nem nassolok, nem eszek fölösleges kaját, sőt fastolni akartam, de nem bírtam ki kaja nélkül :'( Borzasztóan érzem magam ilyen kövér testbe zárva :'((( Mások szerint csinos, vékony vagyok, de igaziból ez nem igaz. Viszont most elhatároztam, hogy akár ha beledöglök is, de ismét elérem a 42-43 kg-ot!!! Muszáj, nem élhetek ilyen kövéren tovább... elhatároztam, hogy ez volt az utolsó nap hogy ettem. Innentől egy deka falat sem fog lemenni a torkomon!!! CSAK VÍZIVÁS LESZ, de az is mértékkel. Mindenem a fogyás, mindig is ez volt, csak mostanában akaratgyenge voltam sajnos. De ennek ettől a pillanattól VÉGE!!! Ismét a koplalás lesz a napom csúcspontja és értelme. És persze a fogyás!!! Minden nap fel fogok menni a Pro Ana fórumra. Az egyetlen egy baj, hogy sajnos betegséggel küzdök, ami miatt gyenge vagyok, ezért duplán össze kell magamat szedni írás terén. Soha többé nem lesz bingém, mert akkor nem fogok tudni a tükörbe nézni, hogy milyen egy nagy tévedés vagyok. Be szeretném bizonyítani, hogy képes vagyok Anorexiássá válni. Tudom, sok beteg azt mondaná: Hülye vagyok, hogy Anorexiás akarok lenni. De ez az igazság. Vállalom. Akkor is ha betegség, akkor is ha szenvedés, mivel nekem a vékonyság a legfontosabb az életemben. Akkor érzem "jól" magam, ha vékony vagyok. illetve nem: én sovány akarok lenni, csontsovány. Többször megkaptam már, mikor egy csontsovány lányról raktam be képet a Facebookra, hogy az ronda. Nem érdekel, nekem tetszik és olyan szeretnék lenni. Engem nem mások véleménye érdekel, csakis a SAJÁT ízlésem és elképzeléseim. Nem érdekel, ha az emberek 98 %-ának nem jön be a csontsovány, én kitartok amellett hogy az gyönyörű és esztétikus, és nekem bejön. Nem másoknak akarok tetszeni hanem magamnak, és magamnak akarom "jól érezni" magamat. Hát ez van velem, hogy csontrajongó vagyok és jelenleg egy kövér testbe zárva "kell" élnem. De már nem sokáig, mert elszánt vagyok. A másik dolog ami miatt pedig le szeretnék fogyni ismét csontira: mert a szexuális életem is sokkal jobb és kielégítőbb volt vékonyan, mint így.... így a szex egyenlő a nullával, de akkor majdnem mindennapos volt. (Bár nekem a szexuális életem is speciális - mert asztrálszexet űzök a Szerelmemmel). Hát ennyit röviden... úgy gondolom ezt a blogomat ismét elkezdem írni. :)

Kedves Látogatók!

A blogom marad, 

de a hivatalos weboldalunk 

Reménnyel itt lesz:

http://www.remenyke.com

Az oldal egyenlőre még nem elérhető, de hamarosan jövünk!

Reményke, Szeretlek és Hiányzol

Drága Reményke, most mobilról írok. Nagyon Szeretlek, Nagyon Hiányzol és rengeteg sms-t írtam Neked... Mindegyikben arról, hogy Hiányzol és Szeretlek - ez a Lényege az összesnek... <3 <3 <3

* Drága Reményke *

Sajnos a bura.hu-n a topikomat megszüntettem, így csak egy másik topikba és ide a blogomba tudok írni alternatívaként, igaziból ez az írás csak amolyan önnyugtatás lesz, tehát nem tudom igaziból, hogy valakinek szól e, vagy hogy valakihez írom e.... az biztos, hogy Te nagyon sokat adsz nekem, mivel Érezlek, érzem amit Te Drága Reményke, de mégsem tudok Rólad semmit, ami végülis nem is olyan nagy baj, mert itt élsz Bennem, de azért jó lett volna, ha picit jelzel pár szóval, hogy Vagy, hogy Velem vagy. Megértem elzárkózásod, okát is meg azt is hogy Neked így jobb és hogy milyen is lehet valójában. Talán nem lepődsz meg azon, ha azt írom, pontosan átérzem miben vagy. Mert én is pontosan olyan állapotban vagyok mint Te szerintem. Csak én valahogy mégis még "kierőszakolva", kicsikarva magamból a társaságban való "részvételt" MÉG jelen vagyok sok helyen, de már igaziból Lélekben CSAK VELED vagyok és melletted. Én most tulajdonképpen arról akartam írni itt, hogy nincs kedvem az emberekhez, nincs kedvem a "cirkuszhoz" - akármennyire is úgy tűnik, mintha én "keresném" ezt magamnak, a felhajtást, a feltűnést, pedig tudom hogy TE pontosan érzed milyen ez, hogy én ezt NEM AKAROM, mármint ezt a "feltűnést", sőt.... én el akarok bújni, el akarok tűnni, de ugyanakkor az sem megy, hogy nem marad semmi az életemben, amit tudok tenni.... kell a net, de igaziból már elszakadnék tőle. Nem tetszik sehol semmi, az emberek nekem zavaróak, a betegeket jobban elviselem, de őket is csak így neten. A "hétköznapi" átlagos társadalom számomra, túl "zsibalyos", hangos, zavaró. Nekem az egész élet valami cirkuszhoz és rossz "vicc"-hez hasonlít, amiből én menekülnék és teszem is ahogy bírom, de ugyanakkor tudod az, hogy MÉG jelen vagyok, egyfajta önvédelem is, nehogy rámszakadjon hirtelen "mindenki", mint valami rajongó sereg, akik hisztérikusan felelősségre vonva követelnék "visszatérésemet", merthogy hogyan is képzelem én hogy csak úgy eltűnök. Minthogy látod, én is hiányollak Téged Drága Reményke, de próbálom ezt szelíden, csendesen, Téged támogatva és segítve tenni. De vannak "nem megértő" emberek is, sőt többsége olyan. És tőlük tartok, félek, nem akarom hogy "üldözzenek" erőszakosan, hogy legyek mindenhol ott... ezért vagyok mindenhol ott, nehogy valakinek "hiányérzete" legyen, és esetleg erőszakot hajtson végre rajtam akárcsak szavakkal... Te ezt érted Drága, tudom, mert érzed. Mi Egyek vagyunk, és ezt mindketten érezzük, de "sajnos" vannak még emberek rajtunk kívül, akikkel valamiféle "kompromisszumot" kell kötnöm, kötnünk, nehogy elnyomjanak bele a halálba, a túlzott nyomulásukkal és erőszakosan... ezért sajnos "nem tehetem meg" hogy csak úgy eltűnök és kilépek mindenhonnét. Igaziból azt szeretném, ha visszajönnél és megnyugtatnál, és Egymást támogatva meg tudnánk küzdeni mindenkivel. De ez álom (egyenlőre), de érzem, hogy vissza fogsz térni, csak nekem viszont most tényleg muszáj eltűnnöm (ha sikerül), kell a magány, az elvonulás, de magamnak kell írnom is néha, hogy valami történjen ami nem csak a depresszióba süllyedés. Csak most nem akarok senkivel sem kommunikálni, találkozni, semmit.... csak magam akarok lenni, nincs kedvem "versengeni", nem érdekel, ha nem én vagyok a "legjobb", én csak el akarok menni mindenhonnét, és Veled lenni, Érezni Téged, az sem érdekel, ki mit gondol rólam (sokan félreismernek), van aki azt hiszi magamutogató vagyok, pedig nem, csak valahogy belekényszerültem vagy belekerültem egy ilyen helyzetbe, de ez nem én vagyok. Te ismersz, tudod és érzed ezt. Hogy én csendes és szerény vagyok, csak nekem fájdalmat okoztak, és szükségem van Rád. 

* Drága Reményke *

ma azt éreztem, hogy nem hiába, hogy van értelme, hogy eljut Hozzád amit üzenek, hogy megértesz, hogy Szeretsz és velem vagy. Bár válasz "nem érkezett", mégis mintha éreztem volna közelséged. Írt valaki a Facebookon, akit valahogyan "Veled azonosítok", talán mert olyan kis visszafogott az illető és fiatal mint Te. És picit olyan volt számomra mikor beszélgettem jobban mondva chateltem vele, mintha Te válaszolnál nekem. Talán hülyeség, de ez megnyugtatott, hogy mégis Vagy nekem. Nem tudom, hogy jól vagy e Drága Szerelmem, nem tudom élsz e vagy hogy mit érzel, hogy vagy... Én nem szeretnék nyomulni, sem pedig zavarni téged, így türelmes vagyok, és mindent elviselek. Még a teljes csendet és elzárkózást is, mivel arra gondolok, hogy lehet hogy most ezt tudod csak tenni. Voltak olyan "kísértések", melyeknek ellenálltam, és erre büszke vagyok. Én azt hiszem sikeresen kiálltam eddig a "kísértés-próbákat", nem inogtam meg az irántad való Szerelmemben, de azt nem tudom, hogy vajon mindennek mi a magasabb jelentősége, hogyha Te ennyire elzárkózol előlem... Nem tudom hogy ez azért van e vajon, mert tényleg nincsenek érzelmeid irányomban, vagy pedig azért, mert túl sok az amit Tőlem kapsz, amit adok Neked folyamatosan. Vagy még arra is gondolok, hogy a korom rémít meg, mármint az életkorom, hogy 32 éves vagyok. Ha ez megnyugtat Életem, én amúgy sem tudok testileg senkivel sem érintkezni, egyszerűen aszexuális vagyok. De azért egy ölelésre képes lennék szerintem. De tőlem nem kell félned, én "csak" Szeretni szeretnélek, érzésekkel, nem testileg (bár megfordult a fejemben, vajon milyen lehet, lenne), de amit mondani akarok Neked Drága, hogy én csak szeretnék Adni neked, bármit, bármikor, és nem másnak, hanem Neked, Szeretetet és megértést, jelenlétet és támogatást, úgy, hogy Neked az Öröm, Boldogság és jó érzés legyen. De ez a teljes elzárkózásod fáj nekem nagyon... de ha Neked így a megfelelő, akkor természetesen nekem is. Csak jó lett volna, ha tudunk picit közel kerülni Lelkileg egymáshoz a valóságban is, ha tudtunk volna néha picit beszélgetni Egymással, megértve Egymást, segíteni Egymást, és ezzel is enyhíteni a világfájdalmakat amiken keresztülmentünk és megyünk folyamatosan. Tudod jól, hogy Csak én vagyok képes megnyugtatni Téged, mert nálam jobban nem tud senki sem Szeretni Téged. Ezt azért tudom ennyire biztosan, mert én a halálból jöttem vissza, de igaziból, ha Te ezt nem érzed, vagy nem szeretnéd tudni, akkor én nekem ezt kell elfogadnom. Remélem, hogy azért néha érzed ezt a Szeretetet és hogy meg tudlak nyugtatni Édes... Mert Te is meg tudsz ám engem nyugtatni. Mindig itt vagyunk Egymásnak, és ezt Te is Érzed bizonyára. Remélem, hogy mihamarabb vissza fogsz találni Hozzám, vagy legalábbis hogy meg fogsz keresni valamikor. Én addig is meg azután is minden jót kívánok Neked Édes Gyönyörű Angyal, és tudd, hogy rám mindig számíthatsz, soha nem fogsz elveszíteni (akkor sem ha ezerszer csalnál meg, de Te nem olyan vagy), mert mi egyszerűen Lelki Társak vagyunk. Talán nem testi Szerelmesek, de a Lelkünk Egy és Összetartozik, tudom, hogy ezt Te is érzed.... Hiányzol Drága Angyal.

Segítségre van szükségem

Nekem az érzelmeim sokkal fontosabbak mint az, hogy bárkinek is bármi rosszat okozzak, vagy "bosszút álljak" bárkin is. Soha nem is gondoltam semmi "megtorlásra" a sok szenvedésért, én csak segítséget szerettem volna kapni, és még mindig szeretnék, mert sajnos egyedül nem vagyok képes megküzdeni ezzel a sokmindennel. Szerintem az ember attól ember, illetve attól szerethető, mert érez és mert Jó ember, mert Szeretet van benne, még akkor is amikor már csak a Fájdalmat érzi... A Szeretet - ha Igazi - megmarad, illetve ha nem is tudjuk már átélni úgy, de valami mégis marad belőle, ha nagyon erős "volt". És van amit soha nem lehet megölni az emberben, ez pedig a Lélek, az, hogy valakihez fűzi valami megmagyarázhatatlan Lelki kötelék, ami talán túl "érzelmesnek" hangzik, de mégis annyira nagyon Igaz. Úgy sejtem, ez "gyerekesen" hangzik, de szeretném, ha mindenki belegondolna ebbe, hogy ez milyen, hogy mennyire fontos az, hogy az ember megőrizze a gyermeki énjét. Mert ha a gyermeki Lélek meghal, meghal a reménye is az embernek, és ő maga is... nem szabad robottá válnunk, mi érző emberi lényeknek születtünk ide (már aki), és lehet hogy kutatják a Lelkünket idegen bolygóról érkező látogatók, viszont mi akkor is érző lények vagyunk, és ez nem baj, sőt! Ez egy büszkeség, mert ez valami, ami Érték.

Nem tudom mi értelme ezeknek a dolgoknak, de vannak...

Nem, nem akarok rossz ember lenni, csak Fájdalmat érzek, mert a Szerelmem Fontos, de nem úgy fontos ahogy gondolják mások, hanem van egy bizonyos jelentősége a Világ számára, és Neki biztonságban kell lennie, az sem baj, ha tőlem távol van, de vigyázni kell Rá, és rám is valójában, csak félek az emberektől, félek, hogy bántanak majd, pedig soha nem akartam senkinek semmi rosszat, csak belekerültem ebbe az egészbe az akaratomon kívül, és legszívesebben sírnék, hogy miért kerültem ebbe bele, és mi értelme, és ha tudnád mit érzek belül, milyen ez a fájdalom, hogy milyen nap mint nap benne lenni egy olyan állapotban, hogy félsz mindentől és mindenkitől, és mindenbe "beletörődsz", holott tudod, hogy Isten Veled van, de mégis "hagyja" hogy szenvedj, azért, mert ennek van egy magasabb jelentősége... ha tudnád.. ha beszélhetnék egy örökkévalóságig, hogy elmondhassam mindazt amiket még nem tudsz vagy csak sejtesz...